Ágota néni sürgős segítséget kér!!!!

Kiemelt hírünk: Segítséget kér Ágota néni!

Interjú Ágota nénivel ezen a linken érhető el. KATT IDE!  

Ágota néni most 78 éves, nyugdíjas, végig dolgozta fizikai munkásként az életét, 1967 óta lakik egy budapesti kertvárosi házban. Amikor fia született, az évek során szépen lassan bővítették a kis házat, hogy neki és családjának is legyen külön lakrésze. Azonban 2012-ben egy hivatalos ügyintézés során rá kellett döbbenjen, hogy az ingatlana már 2009 óta nem is az övé. Saját fia és menye eladósította és eladta a feje fölül az ingatlant, úgy hogy Ágota néni sosem írt alá semmilyen adásvételi szerződést saját kezűleg. Ez ügyben több rendőrségi majd ügyészségi feljelentés történt, melyeket bírósági tárgyalások is követtek, eddig eredménytelenül. A földhivatali nyilvántartás szerint az elmúlt években több tulajdonosa volt a háznak, de végül a régebbi sorozatosan a fia által és az új tulajdonosok által felvett hitelek vissza nem fizetése miatt végrehajtás alá került a ház, ami tavaly sikeresen jelenlegi tulajdonosához került. Az új tulajdonos a kilakoltatási moratórium végén kérte az ingatlan elhagyását, melyre május végén került volna sor. Jelenleg ott tart az ügy, hogy alapítványunk 30 nap haladékot kapott arra, hogy segítsünk Ágota néninek albérletet vagy szociális, önkormányzati lakást/házat találni. Élő közeli rokona már nincs, testvérei mind meghaltak, fiával a fentiek miatt a viszonya nagyon-nagyon rossz, senkire sem számíthat. Nyugdíja 100.000Ft.

Határidőnk 2019.06.30.

Aki segíteni szeretne Alapítványunknál jelezheti szándékát aki bármilyen módon segíteni szeretne!